A cikk magyar verziója lentebb található
Vivien Wehovszky – a former member of the Hungarian National Team of Rhythmic Gymnastics and a participant of several competitions including European and World Championships. Due to a serious injury, she had to give up her career on the floor but remained close to sports. She gave us insights about her life as a top-level gymnast, her opportunities, her plans after sports and some thoughts about training methodologies.
Hello. Please tell us first about your family.
I was born to a sports-loving family. It was never a question whether I will do sports. Since my Mom started with ballet, I tried it also but it didn’t catch my attention. One day I got elected for rhythmic gymnastics in kindergarten and as soon as I got into the room, I fell in love with this sport at first sight. My family was very supportive that I found a sport I love. Although I don’t know anyone in my family who was a member of a national team, the love of sport is still present today.
What was the thing you didn’t like in ballet? I mean tons of girls are desperately wanting to dance ballet.
Ballet is the basis of rhythmic gymnastics - among others - but I had an inner desire for something more. Somehow rhythmic gymnastics seemed to be more challenging and exciting for me.
Have you ever had the opinion that doing rhythmic gymnastics is a nice thing but still, you should study harder at school?
Frankly speaking, studying has always played a major role in my life and my parents saw that I can do both so it was unnecessary to decide which one to choose! Both could fit into my schedule. Luckily, I followed an individual timetable at high school so I could study by myself whenever I had time at home.
Let’s talk about your sport-life. Have you ever had a coach with whom you did not agree?
Everyone has a good and not as good side. I loved to train with all of my coaches. I tried to always do my best but sometimes it was not enough which made me despondent but on the contrary, I was always very responsive to the corrections and compliments.
Do you think a coach should encourage or demand more?
Personally, if I was encouraged, it has always made me balanced and wanted to do more. If I have to do something for somebody’s demand, I turn out to be less motivated. I prefer adopting the tasks because this is what makes me want it more. So overall, I believe immeasurably more in encouraging people in contrast to cruel demand.
Could you distinguish between a criticism directed at your personality and useful professional information?
Actually, I didn’t really separate it but as soon as I started learning at the University of Physical Education, in most cases I could differentiate which problems need some professional advice and which ones have just emerged suddenly and don’t need any special attention.
What special state of mind is needed to train for rhythmic gymnastics?
You have to be extremely strong mentally! According to a Hungarian scientific article, one of the main reasons for giving up is the lack of proper mental ability. More people give up on rhythmic gymnastics due to the circumstances and inconvenient inducement that comes with the training than those who just can’t stand it physically. They just simply can’t deal with the mental pressure.
How is it possible to have a proper state of mind to work hard but to have good vibes at the same time?
I always focused on doing my best every day so whatever happened, it was always a good feeling that I’ve done everything that I could on that day.
Those who train in rhythmic gymnastics spend 6-8 hours in the gym. Would it be possible to train just for 4 hours but more efficiently?
It might be hard to halve it but I’m sure gymnasts could spend less time on the carpet and train somewhere else instead. Furthermore, to train more efficiently – sometimes the less is more. For instance, there are national teams who spend the same amount of time in the gym but improve way more quickly. “It all depends on a well-planned training methodology!” to quote some of the things I’ve learned at the University of Physical Education.
What is the situation in Hungary in this sense?
Hungarians tend to apply even more and more modern training methodologies – these are unambiguously reflected in the results – but I think there is still a lot to improve on such methodologies that could noticeably help to compete with the best. It is all but certain that very talented young gymnasts are training in each of our clubs. We have an actual youth system in rhythmic gymnastics!
Most trainings are extremely painful. How could you deal with that?
I felt pain in every training and got injured several times, but my point was that I’m a top-level athlete who represents her country and as long as my body is still able to move there shouldn’t be any problem. A quid pro quo... My physical pain tolerance is exceptional!
What qualities are needed for a great team?
Solidarity, reciprocal respect, esteem, and support. Maybe the most challenging part of it is to adjust to different personalities. Therefore, it is especially important for everyone to respect each other and to do their best in groupwork in order to feel coherence and harmony.
What are the most important things that you pay attention to when you are in a competition?
The most significant thing to do is to exclude the outside world, so I could be both mentally and physically on the 13x13 m2 carpet. I always tried to slow down to be able to focus on my duty. You shouldn’t wink at your fans.
Did you experience ups and downs? Is it better to let your despair and uncertainty out?
Sure, I had but I am that type of person who doesn’t really show them and isn’t keen on discussing it. The one hand, I don’t really like if they feel sorry for me, moreover I know just a few people who could understand me and be able to help me genuinely on the other. So, I always tried to stay positive and enjoy what I do.
How was your relationship with sleeping?
We did not have a good relationship and unfortunately, we still do not... I was studying until dawn. Actually, I always tried to sleep at least 7 hours but this so-called workaholism is still present in my mind because I just simply can’t release it. But I’d like to learn it! Or I wish I had someone with whom I could learn it!
What are your dreams or plans for the future?
I’d rather say plans now. I’d like to stay in contact with sports but can’t tell a concrete vision. I’m a bit unsure because I want a lot of things! I try to speak to those who have a totally diverse insight about sport and have a different perspective than me. They might give me some good ideas about what could be a real challenge for me because I indeed love those. I have already got a little hint in the last semester! I have confidence in the signs from „above” about where to continue!
What other fields are you interested in?
I’d like to get to know more sports and to view them from a different perspective: as an outsider, not as an athlete, not in the sport but from somewhere further... I can tell one firm plan now. I adore researching! So, when the occasion arises, I’d do a Ph.D. specified in Rhythmic Gymnastics – this is my big wish!
Any plans for your private life?
I think – among other professional aims and new projects – taking care of my personal life should be a priority. It won’t be easy for sure! Especially due to the experiences as a top-level gymnast I’m not really attracted to the current „youthful lifestyle” that most of my mates in my generation lead: crazy parties, going back and forth, etc. But I admire talking to people who I appreciate and whose approach to life is very appealing to me!
But now is the time for parties as long as you’re young!
According to my birthdate, yes. But age is just a number! The thing is that while doing sports for 18 years I got so many fulfilling impulses. I might have got tired of this exhausting lifestyle? Now, I’m much more willing to benefit as a „real” adult from what I’ve learned yet. Instead of partying, I’d rather study further since I want a good job or profession that suits me. And certainly, a good husband and a nice family – which I wish would last FOREVER – are also among my dreams! I see my future in these things and well, everything can’t fit into a truly meaningful life!
________________________________________________________________________
Egy igazán tartalmas életbe minden nem férhet bele
Vivien Wehovszky, a magyar ritmikus gimnasztika válogatott egykori tagja, az Európai és a Világbajnokságon kívül számos verseny résztvevője. Egy komoly sérülés miatt fel kellett adnia sportolói pályafutását a szőnyegen, de ezután is közel maradt a sporthoz. Az interjú alatt betekintést adott nekünk egy élsportoló életébe, edzés-metodikákba és továbbá a jövőbeni lehetőségeiről, terveiről is beszámolt.
Mesélj valamit családodról, amit fontosnak tartasz megosztani!
A családom nagyon sportos. Nem volt kérdés, hogy én is sportoljak-e, vagy sem. Mivel anyukám balettal kezdte, így először én is azt próbáltam ki, de az nem tetszett. Egy különleges napon kiválasztottak az óvodában ritmikus gimnasztikára, és amikor beléptem a terembe, egyből beleszerettem a sportágba, a családom pedig támogatta, hogy azt sportoljam, amit szeretek. Habár válogatott sportolókról nem tudok, de a sport szeretete jelen van a mai napig.
És a balettban mi nem tetszett? Sok kislánynak az az álma, hogy balettos legyen.
A ritmikus gimnasztikának a balett az egyik alapja a gimnasztika mellett, de én többre vágytam. Valahogyan a ritmikus gimnasztika — már akkor is — nagyobb kihívásnak és izgalmasabbnak ígérkezett.
Mondtak neked valaha olyat, hogy oké, nagyon szép ez a sportág, de mégiscsak tanulni kellene?
Igazából nálam a tanulás mindig fontos volt, (most is) A szüleim pedig látták, hogy együtt tudom csinálni a kettőt, így nem volt kérdés, hogy melyik legyen! Belefért mindkettő a napirendembe! A gimnáziumban már magántanrendem volt és így hatékonyan tanulhattam otthon, amikor volt rá időm!
Beszéljünk a sportolói életedről. Volt olyan, hogy valamelyik edződdel nem értettél egyet?
Mindenkinek vannak jó és kevésbé jó tulajdonságai... Bár én igyekszem mindig (mai napig) mindenki tulajdonságainak legjobb részére koncentrálni.
Igazából minden edzőmmel szerettem edzeni. Úgy éreztem, legtöbbször megtettem minden tőlem telhetőt, de néha az nem volt elég. Ekkor szomorú voltam, de ennek ellenére nagyon szerettem, ha kijavítanak, majd megdicsérnek.
Szerinted egy edzőnek inkább bátorítania vagy inkább követelnie kell?
Személy szerint, ha engem bátorítottak, akkor kiegyensúlyozottabb volt a teljesítményem. Én olyan vagyok, hogyha valamit muszájból kell csinálnom — mert azt követelik —, akkor nem tudok beleadni mindent. Szeretem magamnak érezni a feladataimat, mert úgy vallom ez visz előrébb. Tehát, sokkal inkább a bátorításban hiszek, nem pedig az erőszakos követelésben.
És az érezhető volt, hogy mikor irányult kimondottan a személyiségedre a kritizálás, illetve mikor a sportág szakmai részére? Már, ha volt ilyen?
Igazából így nem nagyon választottam szét, de amikor már elkezdtem tanulni a Testnevelési Egyetemen akkor legtöbb esetben már éreztem, hogy mely az, ami szakmailag fontos és melyik az, ami csak egy aznapi — hirtelen jött — probléma, és kevésbé kell magamra vennem!
Milyen speciális lelkiállapot szükséges a ritmikus gimnasztikához?
Mentálisan nagyon erősnek kell lenni! Magyar tudományos cikk is született arról, hogy a lemorzsolódás egyik legfőbb oka a mentális erősség hiánya. Többen hagyják abba azért, mert az edzések velejáróját, az ottani kellemetlen ingereket, magas-fokú terheléseket mentálisan nagyon nehezen tudják elviselni, mint azok, akik csak szimplán fizikailag nem állják a sarat. Nem bírják!
Szerinted hogy lehet elérni, hogy egy edzésen jó érzés legyen keményen dolgozni?
Mindig arra figyeltem, hogy minden nap a tőlem telhető maximumot tudjam nyújtani, így bármi történt, jó érzés volt, hogy aznap mindent megtettem, amit csak tudtam.
Szerinted lehet olyat, hogy hatékonyabban edzetek? Nagyon sokat vannak az RG-sek a teremben! Nem lehet a napi 6-8 óra helyett csak 4-et eltölteni, de azt viszont 150%-on?
Talán lefelezni nem lehetne, viszont biztos vagyok benne, hogy lehetne kevesebb időt a szőnyegen eltölteni. És talán lehetne még hatékonyabban edzeni, tehát “a kevesebb néha több” elve szerint. Például vannak olyan nemzetek, akik ugyanannyi időt töltenek a teremben, mint mások és mégis gyorsabban fejlődnek. „Egy jól megtervezett edzésfelépítésen múlik minden!” Csakhogy idézzek is abból, amit a Testnevelési Egyetemen tanultam.
Magyarországon mi a helyzet e tekintetben?
A magyarok is próbálnak egyre inkább más, modernebb edzésmódszereket is alkalmazni — ez egyértelműen megmutatkozik a jelenlegi eredményességben —, de szerintem messze van még az az edzésprogram, ami által az ország szemmel láthatóan felvehetné a versenyt a legjobbakkal. De az biztos, hogy valamennyi itthoni egyesületben sok magyar tehetséges sportpalánta edz. Utánpótlása van a sportágnak!
Az edzések sok esetben kemény fájdalommal járnak, neked érződött?
Nekem minden edzésen fájt valamim, nagyon sok sérülésem volt, de úgy gondoltam élsportoló vagyok, hazámat képviselem és amíg mozog a testem, addig nem lehet nagy a baj. Valamit valamiért... Nekem nagyon jó a testi fájdalom-tűrőképességem!
Mi kell egy jó csapathoz?
Összetartás, egymás tisztelése, megbecsülése és segítése. Talán a legnehezebb a más személyiségű emberek ,,összekovácsolása”. Ezért is fontos, hogy mindenki elismerje a másikat és mindenki a legjobb tulajdonságát tegye a csapatba és a ,,gyakiba”, hogy meglegyen az egységesség és összhang!
Melyek a legfontosabb dolgok, amelyekre a verseny alatt figyelsz?
A legfontosabb, hogy kizárjam a külvilágot, tehát a 13x13 m2-es szőnyegen legyek. A gyakorlatot mindig lelassítva próbáltam átélni, hogy mindenre tudjak figyelni. Egy biztos: a szurkolókra nem szabad kikacsintani.
Voltak nagyobb hullámvölgyeid? Jobb érzés kiadni a szomorúságodat néha vagy bizonytalanságodat?
Voltak persze, de én olyan vagyok, aki nem nagyon mutatja ki és nem szívesen mondja el, ha valami problémája van. — Egyfelől nem szeretem, ha sajnálnak, másrészt kevés olyan embert ismerek, akiről azt gondolom, hogy megértene és képes arra, hogy önzetlenül adjon segítséget. — Ezért inkább mindig próbáltam pozitív maradni és élvezni azt, amit éppen csináltam.
Hogy álltál az alvással?
A pihenéssel nem vagyok jóban... Sajnos még most sem! Általában hajnalig tanultam. Egyébként figyeltem arra, hogy a napi minimum 7 óra alvás meglegyen, ha lehet. Viszont ez a — mondhatni — ,,munkamánia” megmaradt bennem, mert a mai napig nem tudok igazán kikapcsolódni! De szeretném megtanulni! Vagy jó lenne, ha valakivel megtanulhatnám!
Mik az álmaid, terveid a jövőre nézve?
Most inkább terveket mondanék. Sport-közelben maradni. Pontos jövőképet még nem tudok. Kicsit bizonytalan vagyok, mert sokmindent szeretnék! Próbálok olyanokkal beszélgetni, akiknek egészen más a rálátásuk a sportra és más szemlélettel rendelkeznek, mint én. Hátha tudnak jó ötletet adni, hogy mi lehetne nekem igazi kihívás, mert leginkább azokat szeretem! Egy ilyen kisebb ,,útbaigazítást” az elmúlt félévben már kaptam! Bízom benne, hogy hamarosan jönnek majd a ,,fentről” érkező jelek, hogy merre tovább!
Mik felé nézelődnél?
Több sportággal szeretnék megismerkedni, illetve kicsit más szemszögből is ránéznék a sportra: kívülállóként, nem sportolóként, nem sportágban, hanem távolabbról... Egyenlőre egy biztos tervet tudnék mondani! Imádok kutatni és keresni az összefüggéseket, illetve mepróbálni megoldani a problémákat! Úgyhogy, ha majd úgy alakul, akkor egy RG-specifikus PhD fokozatot — ha lehet olyat — megszereznék! Ez nagy vágyam!
És a magánéletre vannak tervek?
Úgy gondolom — az egyéb hivatásbeli vágyaim, újabb projektjeim mellett — most már kezd prioritást élvezni a magánéletemmel való törődés is. Nem lesz egyszerű az biztos! Különösen azért sem, mert az élsport által megélt, megtanult és átélt élmények miatt nem igazán vonzódom a jelenlegi ,,fiatalos életmódhoz”, amiben valamennyi korosztályombeli él: pörgés ezerrel, bulik, ide-oda menni stb.
De beszélgetni — különösen olyan emberekkel, akikre felnézek és életfelfogásuk vonzó számomra —, nagyon-nagyon szeretek!
De a buliknak most lenne itt az ideje, mert most vagy fiatal!
A születési dátumom szerint igen... Az életkor pedig csak egy szám!
Az a helyzet, hogy a 18 év sportolás alatt rengeteg olyan impulzus ért, amikben ,,kiélhettem” magam. Talán kicsit most úgy érzem, hogy elfáradhattam a ,,menetelésben”?!
Most már sokkal inkább vágyom arra, hogy “igazi” felnőttként, önállóan kamatoztathassam azt, amit a sport által megtanultam. Bulizás helyett szívesebben képzem magam tovább, mert szeretnék majd egy jó — hozzám illő —, állást, vagyis hivatást. És természetesen ezek mellett egy jó férjre és családra is vágyom, ami szeretném, hogy tényleg MINDÖRÖKKÉ tartson!
Én ebben látom a jövőm és hát egy igazán tartalmas életbe minden nem férhet bele!
Comments